Üdvözöljük honlapunkon!

Az Önkormányzati Zeneiskola 1991. szeptemberében alakult. Korábban csak magán zeneoktatás létezett a nagyközségben. Megalakítását indokolta, hogy több szülő jelezte, hogy gyermekét valamilyen hangszerre írattatná ill. taníttatná. Az Önkormányzat a Budapestről kiköltöző családok igényeinek is eleget tett így. Az évek folyamán a tanulólétszám megduplázódott és ezzel párhuzamosan fokozatosan bővült a választható hangszeres, vokális tantárgyak száma. Az iskola „történelmének” jeles napja volt 2000. szeptember 29-e, Krammer Teréz énekesnő nevének felvétele.

A művészeti oktatás, nevelés sajátosságaiból következően az iskolánkban folyó zeneoktatás soha nem korlátozódott az épületben folytatott tevékenységre. Mindig arra törekedtünk, hogy nevelési eredményeink minél szélesebb körben ismertek legyenek, hasznosuljanak, és a község kulturális életét gazdagítsák. Alapvető feladatnak tekintjük, hogy a művészetek, a kultúra irányában elkötelezett embereket neveljünk. Fejlődő kis együtteseink egyaránt szolgálják az oktatást, az amatőr művészeti életet. Iskolánk és névadónk történetéről bővebben a Iskolánkról menüpontban olvashatnak.



Elérhetőségeink:

Cím: 2141 Csömör, Szabadság út 3.

Tel./Fax: 06 28 543-670

E-mail cím:
krammert@csomor-krammer.hu

Ráduly Ildikó igazgatói e-mail címe: ktig@csomor-krammer.hu


Az Intézményi nyitvatartás:

Hétfőtől péntekig 8.00-20.30 óra

Szombaton 8.00-13.30 óra

Intézményünk fenntartója:

Dunakeszi Tankerületi Központ

Cím: 2120 Dunakeszi, Állomás sétány 4.

Telefon: +36 27 795 206

E-mail cím: dunakeszi@kk.gov.hu

Honlap: https://kk.gov.hu/dunakeszi

Adatvédelmi tisztviselő: adatvedelem.dunakeszi@kk.gov.hu

Integritás tanácsadó: http://kk.gov.hu/tajekoztato-anyagok45

DUNAKESZI logo



Közérdekű adatok megismerése

Adatkezelési szabályzat

Integritás tájékoztató


Adatvédelmi tisztviselő neve: Kovácsné dr. Sarkadi-Nagy Ildikó

Postai levélcíme: Dunakeszi Tankerületi Központ

2120 Dunakeszi, Állomás sétány 4.

Elektronikus levélcíme: adatvedelem.dunakeszi@kk.gov.hu


Szeretettel meghívjuk Önt és kedves családját a Csömöri Krammer Teréz Zenei AMI tanárai és növendékei nevében Tavaszköszöntő estünkre

Időpont: 2024. április 19. (péntek) 17.00

Helyszín: Petőfi Sándor Művelődési Ház színházterme, Csömör

Tavaszkoszonto est 2024.

Szeretettel meghívjuk Nagyböjti hangversenyünkre a Magvető Házába

Időpont: 2024.03.18. 18.00

Helyszín: Csömöri Református Templomban (Magvető Háza) 2141 Csömör, Emlékmű köz 4.

Jotekonysagi koncert 2024.

Tisztelt Szülők!

A zeneiskolai ll. félévi térítési- és tandíjak befizetésének határideje 2024. február 10.

Kérem, hogy Gondviselői jogosultságukkal lépjenek be a KRÉTA rendszerbe, erre a felületre: https://klik040275001.e-kreta.hu.

Az új beiratkozóknak az elmúlt napokban küldtük ki a jogosultságokat, melyet az Önök által megadott e-mail címekre érkező levélben, a megadott lépések után érhetnek el. Kérem, amennyiben valaki nem kapott ilyen levelet, jelezzen az alábbi e-mail címre.

Régi növendékeink esetében a tavalyi évben kialakított jelszavakkal tudnak belépni. Ha valakinek ez most gondot jelent, kérjük jelezzen a krammert@csomor-krammer.hu címre és ismételten elindítjuk a jogosultsági hozzáférést.

A térítési- vagy tandíj rendezésére már kártyás fizetéssel is van lehetőség az eddigi banki utaláson kívül.

Telefonon érdeklődni lehet hétköznap 9.00-16.30 óráig: 06-28-543-670.



Tisztelettel: Ráduly Ildikó igazgató

Karácsonyi hangverseny 2023. december 13.


A Zeneiskolában a téli szünet 2023. december 22-től 2024. január 7-ig lesz.

Minden kedves Tanulónknak és családjának áldott, békés ünnepeket kívánunk!


A Zeneiskola gyerekkórusa a Karácsonyi Hangversenyünkön.


Sok szeretettel meghívjuk Önt és kedves családját Karácsonyi hangversenyünkre
Időpont: 2023. december 13. 17:30
Helyszín: Petőfi Sándor Művelődési Ház, Csömör

Karacsonyi koncert 2023.

ÉRKEZIK A ZENEISKOLA MIKULÁSA!
2023. december 4-én 17.00 órakor tartjuk Mikulás Koncertünket!

Mikulas koncert 2023.

Idén ismét megrendezzük „Csibe-koncertünket” 2023. november 22-én 17:00 órától!
Helyszín: Petőfi Sándor Művelődési Ház, Csömör

Csibe koncert 2023.

Szeretettel meghívjuk Önt és kedves családját a „KRAMMER NAPOK” ünnepi rendezvényeire

2023. október 5-én

16:00 órakor koszorúzás
16.30 órakor Megemlékezés a „Zene világnapja” alkalmából


2023. október 9-én

18.00 órakor ünnepi jótékonysági hangverseny a csömöri Református templomban

VII. Fuvoszenekari talalkozo 2023.09.03.

Tisztelt Szülők! Kedves Zeneiskolások!

A zeneiskolai Il. félévi térítési- és tandíjak befizetésének határideje: szeptember 30.

Kérem, hogy Gondviselői jogosultságukkal lépjenek be a KRÉTA rendszerbe, erre a felületre: https://klik040275001.e-kreta.hu.

Az új beiratkozóknak az elmúlt napokban küldtük ki a jogosultságokat, melyet az Önök által megadott e-mail címekre érkező levélben, a megadott lépések után érhetnek el. Kérem, amennyiben valaki nem kapott ilyen levelet, jelezzen az alábbi e-mail címre. Régi növendékeink esetében a tavalyi évben kialakított jelszavakkal tudnak belépni. Ha valakinek ez most gondot jelent, kérjük jelezzen a krammert@csomor-krammer.hu címre és ismételten elindítjuk a jogosultsági hozzáférést.

A térítési- vagy tandíj rendezésére már kártyás fizetéssel is van lehetőség az eddigi banki utaláson kívül.

Telefonon érdeklődni lehet hétköznap 9.00-16.30 óráig: 06-28-543-670.

Tisztelettel: Ráduly Ildikó igazgató


VII. Fúvószenekari találkozó 2023.09.03.

2023. szeptember 3. 15.30
Helyszín: Csömör, Hősök tere

VII. Fuvoszenekari talalkozo 2023.09.03.

Harsona Quartet koncert 2023.08.17.

2023. augusztus 17. 19.00
Helyszín: Petőfi Sándor Művelődési Ház, Csömör

Yellow Blue Modern Illustrated Jazz Festival Harsona Quartet koncert 2023.08.17.

A felvételt nyert tanulók névsorát ezen a linken keresztül lehet megtekinteni!

Felvételt nyert tanulók listája

Augusztus utolsó hetében minden felvételt nyert tanulót illetve a gyermekek szüleit értesítik a tanáraink. Az általuk megadott időpontban tartják az óraegyeztetést és szülői értekezletet. Ez a megkeresés lehet telefonon vagy elektronikus úton levélben.

Köszönjük türelmüket.


Kellemes pihenést és tartalmas időtöltést kívánunk a nyári szünetben Mindenkinek!

A nyári szünetben a Zeneiskolában ügyeletet tartunk július 5. és 19., valamint augusztus 2. és 16. napokon a Zeneiskola titkárságán 9 és 13 óra között.

Az itt marad bizonyítványokat át lehet venni az irodában.



Tisztelt Szülők! Kedves Zeneiskolások!

Az évzáró időpontja: 2023. JÚNIUS 20. KEDD 17 ÓRA
Az évzáró helyszíne: A Zeneiskola udvara

Minden kedves növendékünknek és családjának kellemes nyarat és tartalmas pihenést kívánunk!


6. Csömöri Vonószenekari Találkozó 2023.06.08.

2023. június 8. 16.00
Helyszín: Petőfi Sándor Művelődési Ház, Csömör

Vonoszenekari Talalkozo 2023.06.08.

III. Big Band Találkozó 2023.06.23.

2023. június 23. 19:00
Helyszín: Petőfi Sándor Művelődési Ház, Csömör

Big Band Talalkozo 2023.06.23.

ZENEISKOLAI BEIRATKOZÁS

Beiratkozás 2023.

A jelentkezéseket elektronikus formában is fogadjuk, aláírva kérjük a krammert@csomor-krammer.hu e-mail címre megküldeni!

Szeretném tájékoztatni Önöket, az óvodás korú, a leendő első osztályos és a nagyobb gyermekek számára biztosított zeneművészeti oktatás lehetőségeiről. Bővebben

Zeneiskolai jelentkezési lap

A felvételt nyert tanulók névsorát július első hetében tesszük közzé a honlapon, valamint a következő tanév kezdésével kapcsolatos teendőkről tájékoztatjuk növendékeinket és szüleiket.


CSIF jubileumi koncert 2023.04.21.


Tavaszköszöntő Est 2023.05.06.

2023. május 6. 16.00
Helyszín: Petőfi Sándor Művelődési Ház, Csömör

Tavaszkoszonto Est 2023.05.06.

Melodika Projekt 2023.05.10.

2023. május 10. 17:00
Helyszín: a Zeneiskola hangversenyterme

Melodika Projekt 2023.05.10.

Jubileumi koncert a Csömöri Ifjúsági Fúvószenekar 25 éves évfordulója alkalmából

2023. április 21. 19:00
Helyszín: Petőfi Sándor Művelődési Ház, Csömör

Jubileumi koncert CSIF 2023.04.21.

Jótékonysági hangverseny

2023. április 24. 18:00
Helyszín: Református Templom (Magvető Háza), Csömör

Jotekonysagi koncert 2023.04.24.

Kedves Leendő Támogatóink!

  1. Ismerve az Önök segítőkészségét és tanulóink iránt mutatott szeretetét, kérjük támogassák iskolánk alapítványát.
  2. Alapítványunk célja a zeneiskolai csoportok támogatása, tehetséggondozás, szükséges eszközök beszerzése, táborszervezés, rendezvények színvonalának emelése.
  3. Ajánljuk figyelmükbe honlapunkat, amelyen aktuális híreinkről és rendezvényeinkről olvashatnak.

  4. Kedvezményezett: KRAMMER TERÉZ ZENEISKOLA ALAPÍTVÁNY
  5. Adószám: 18718977-1-13

  6. Ráduly Ildikó
  7. Alapítvány elnöke



Karácsonyi hangverseny 2022.12.14.


Télváró koncert 2022.11.22.


Karácsonyi hangverseny

2022. december 14. 17:30
Helyszín: Római Katolikus Templom, Csömör

Karacsonyi koncert 2022.12.14.

Télváró koncert

2022. november 22. 17:00
Helyszín: Petőfi Sándor Művelődési Ház, Csömör

Telvaro koncert 2022.11.22.

Tisztelt Szülők! Kedves Zeneiskolások!

Intézményünkben november 2-án, szerdán, órarend szerint tanítási napot tartunk. Minden tanárunk várja a növendékeit! Az őszi szünet napjait a téli szünethez csatolva tudjuk kiadni.


Tisztelt Szülők! Kedves Zeneiskolások!

A Zeneiskola fennállásának 30. évfordulójára készült kiadvány a Letölthető nyomtatványok menüpont alatt megtalálható, illetve papír alapon beszerezhető a Zeneiskola titkárságán.


Vivo Brass Quintet Jótékonysági koncert

2022. október 19. 18:00

Vivo Koncert 2022.10.19.

Szeretettel meghívjuk Önt és kedves családját a Krammer-napok ünnepi rendezvényeire!

2022. szeptember 29. 16:00

Krammer Napok 2022.09.29.

A CSIF sikeres megmérettetésen vett rész Sárváron

2022. július 1-2. között rendezték meg Sárváron a VIII. Fúvószenekari Versenyt, melyre Ifjúsági Fúvószenekarunk is jelentkezett. A csoport hazai és nemzetközi fesztiválokon, találkozókon már többször fellépett az elmúlt években, de versenyen még nem vettek részt növendékeink. Bővebben

A Fúvószenekari versenyen való részvételt és az azt megelőző felkészítő bánki zenekari tábor megvalósítását Csömör Nagyközség Önkormányzata támogatta.


Süveges Emese fuvolista növendékünk a II. kreatív fuvola versenyen
3. helyezést ért el.

Gratulálunk!


Kamarazenei találkozó

2022.06.13. 17:00

Kamarazenei talalkozo 2022.06.13.


Zeneiskola Jubileumi Koncert 2022.


Nyárköszöntő est

2022.05.28. 16:00

Nyarkoszonto est 2022.05.28.


30 éves a Krammer Teréz Zeneiskola

Emléktábla avatás és jubileumi hangverseny
2022.05.02.

30 eves a Krammer Terez Zeneiskola 2022


X. Regionális Csellótalálkozó 2022.


Kellemes Karácsonyi Ünnepeket és
Sikerekben Gazdag Boldog Új Évet Kívánunk Mindenkinek!

Az első tanítási nap 2021. január 3-án hétfőn lesz.


Online Karácsonyi Hangverseny 2021.


2021. december 15-én 18:00 órakor tartjuk Online Karácsonyi Hangversenyünket!
Helyszín: Csömöri Római Katolikus Templom

Karacsonyi koncert 2021


Mikulás koncert 2021.


Idén ismét megrendezzük „Csibe-koncertünket” 2021. november 22-én 17:00 órától!
Helyszín: Petőfi Sándor Művelődési Ház, Csömör

Csibe koncert 2021.


Fúvószenekari találkozó 2021. augusztus 22.


Tisztelt Szülők! Kedves Adományozók!

A Krammer Teréz Zeneiskola Alapítvány elnökeként, a teljes zeneiskolai közösség nevében szeretném megköszönni támogatásukat, melyet ebben az évben adójuk 1%-ának felajánlásával adtak. Támogatásukat zeneiskolai programok megvalósítására, hangszerbeszerzésre, nevezési díjak költségeinek támogatására fordítjuk.
Köszönettel: Ráduly Ildikó


Kedves Szülők és Tanulóink!

A héten minden felvételt nyert tanulót illetve a gyermekek szüleit értesítik a tanáraink. Az általuk megadott időpontban tartják az óraegyeztetést és szülői értekezletet. Ez a megkeresés lehet telefonon vagy elektronikus úton levélben.

Köszönjük türelmüket.

Jó tanévkezdést kívánunk mindenkinek!


Tisztelt Szülők! Kedves Zeneiskolások!

A 2021/2022-es tanév indulásakor is kérem együttműködésüket abban, hogy a biztonságos - járványt megelőző - intézkedéseket tartsák be és tartassák be gyermekeikkel a Zeneiskolában, és a zeneiskolai foglalkozásokon. A zeneiskolai oktatás szeptembertől személyes jelenléttel zajlik, ezért kérem az alábbiak betartását: Bővebben


II. Csömöri Big Band találkozó 2021.09.03.
2021. szeptember 3-án 18 órakor
Helyszín: Petőfi Sándor Művelődési Ház, Csömör

II. Csömöri Big Band találkozó 2021.


Augusztus 20-i programsorozat részeként, várunk mindenkit a
VI. CSÖMÖRI FÚVÓSZENEKARI TALÁLKOZÓRA
2021. augusztus 22-én 15 órakor
Helyszín: Csömör, Hősök tere

VI.Fúvószenekari találkozó 2021.


Tisztelt Szülők! Kedves Zeneiskolások!

A jazzma.hu oldalán Rozbora Ádámmal készült interjú a Krammer Big Band-ről.
Az alábbi linken megtalálható.


Kaméleon - Riding a Zebra


IX. Csellótalálkozó - Csömör "Kicsit másképp"


Tisztelt Szülők!

Március 8-ától a zeneiskolai foglalkozások is online formában lesznek megtartva. Miután a gyerekek iskolai időbeosztása még alakulhat a jövő hét első felében, kérem, hogy a hangszeres-vokális tanárokkal egyeztessenek.
Szolfézs órákkal kapcsolatos információt a szolfézs tanárok írják meg. Kérem olvassák el leveleiket, ha lehet, válaszoljanak akár csak egy-két szóval, hogy megkapták az üzeneteket, így remélhetőleg gyorsan és hatékonyan tudjuk kialakítani a következő három hét zeneiskolai rendjét is.

Együttműködésüket köszönöm, vigyázzanak magukra, egymásra és jó egészséget kívánok mindenkinek:
Ráduly Ildikó igazgató


Tájékoztatjuk Önöket, hogy a Csömöri Krammer Teréz Zenei Alapfokú Művészeti Iskola intézményvezetői pályázatára egy pályázat érkezett.
Pályázó neve: Ráduly Ildikó

A pályázó vezetési programját az linken ismerhetik meg.


Intézményvezetői pályázati kiírás

Emberi Erőforrások Minisztere a Közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény 20/A. § alapján pályázatot hirdet Csömöri Krammer Teréz Zenei Alapfokú Művészeti Iskola Intézményvezető (magasabb vezető) beosztás ellátására.

További információkért kattintson ide.


Tisztelt Szülők!

A Krammer Teréz Zeneiskolában a 2020/2021-es tanév II. félévét kezdjük.
A központi intézkedéseknek megfelelően kell szerveznünk ezt a félévet is, ezért jelen helyzetben az oktatást és tervezett programjaink megvalósítását, elsősorban a járványügyi intézkedések, szabályok betartása mellett kell elvégezni. Bővebben


Kaméleon zenekar koncert 2020 ősz


Bemutatjuk a Kaméleon zenekar Ocean című számát, amely a SoundCam stúdióban készült


Sok szeretettel ajánljuk minden zenét kedvelő figyelmébe a Csömöri Krammer Teréz Zeneiskola növendékeinek, zenekarainak karácsonyi műsorát.

A következő percekben szeretnénk némileg pótolni az idei elmaradt hangversenyt, melyben szólóhangszeres, énekes és zenekari darabokat szólaltatunk meg. Válogatásunkban a komolyzenei darabok mellett népszerű karácsonyi dallamok könnyűzenei feldolgozásait is hallhatják.
Fogadják szeretettel.


A népzene tanszak karácsonyi köszöntője


A Krammer Big Band koncertje


Az Esztergomi Bazilikában játszott szaxofon kvartettünk 2020.11.27-én.

Tagok (balról jobbra haladva): Lakatos János, Cser Gréta Villő, Szabó Dóra, Morva László.
Felkészítő tanáruk: Kovács Jenő Gyula


Z E N E Ó V O D A !

Zeneóvodások Mikulás köszöntő műsora


Z O N G O R A !

Bemutatkozik a zongora tanszak, avagy mi miért szeretünk zongorázni.


Krammer Napok 2020

Az idei Krammer Napokat – éppúgy, mint minden más eseményt, rendezvényt – nem tarthattunk meg a szokásos módon. Mégis fontos, hogy emlékezzünk névadónkra, Krammer Terézre (Pest, 1868. augusztus 2. – Csömör, 1934. június 15.), aki korának ismert és elismert operaénekesnője volt, élete utolsó időszakában Csömörön lakott, és akinek sírhelye a csömöri temetőben található. Bővebben


Tisztelt Szülők! Kedves Zeneiskolások!

A Zeneiskolai tanítás 2020. szeptember 14-étől órarend szerint, minden tanszakon elindul.
Kérjük, hogy kísérők, szülők, más hozzátartozók lehetőleg a bejárati ajtóig kísérjék gyermeküket, és az udvaron várják meg őket. Amennyiben az épületben tartózkodnak, minden esetben kérjük a beérkezéskor a kézfertőtlenítést és a maszk viselését.
Ügyintézéshez elsősorban a telefonos vagy e-mailes lehetőségeket válasszák.


Felvételt hirdetünk gitár és magánének tanszakokra.

Jelentkezni lehet az Zeneiskola titkárságán.


Tanévkezdési tájékoztató 2020/2021-es tanévvel kapcsolatban

Tisztelt Szülők! Kedves Zeneiskolások!

A 2020/2021-es tanév előkészítése elindult. Kérem, hogy a biztonságos működés érdekében az alábbi - járványt megelőző - intézkedéseket tartsák és tartassák be.
A zeneiskolai foglalkozásokon (egyéni, csoportos órák) egészséges, tüneteket nem mutató tanuló vehet részt. Kérjük, hogy a szülők, kísérők maszkot viseljenek az iskola épületében, illetve csak egészségesen tartózkodjanak bent. Ügyintézés, információ kérés a továbbiakban is lehetséges telefonon, e-mailben, szükség esetén facebookon vagy messengeren keresztül. Bővebben


A Hangoló tábor záró programjának időpontja:
2020. augusztus 27-e, csütörtök 16:30 óra

Minden érdeklődőt szeretettel várunk!


C S E L L Ó !


A cselló tanszak növendékei bemutatkoznak ezen a linken.
Várjuk a jelentkezőket, akik szeretnének megtanulni játszani ezen a hangszeren.

Gyere hozzánk csellózni! - avagy mi miért szeretjük :)


Zeneiskolai vizsgák rendje járványhelyzet idején


2019/2020. tanév május-június időszak
Tisztelt Szülők! Kedves Tanulók!
A koronavírus okozta járványhelyzetben a tanév végi zeneiskolai vizsgákat rendhagyó módon kell megszerveznünk. Bővebben


Tájékoztató a tantermen kívüli, digitális munkarendben való részvétel során megvalósuló adatkezelésről

A dokumentum ezen a linken tölthető le.


Tisztelt Szülők! Kedves Tanulóink!

Az elmúlt két hétben a zeneiskolai tanítás is megváltozott a járvány következtében. Szeretném megköszönni mindenkinek a segítségét abban, hogy ez a lehető legkönnyebben mehetett.

Tudom, hogy nem minden esetben volt egyszerű az átállás, de ezeket az eseteket is orvosolni tudtuk közösen. Mi, zeneiskolai tanárok és dolgozók, tisztában vagyunk a családok – szülők, gyerekek – nehéz helyzetével, megnövekedett feladataikkal, ezért kérem, hogy amennyiben bármilyen probléma, nehézség, akadályoztatás felmerül, közvetlenül jelezzék ezt tanáraink, szükséges esetben az igazgató felé, így könnyebb megoldást találni az egyedi esetekre. Fontos, hogy ezekről időben értesüljenek a szaktanárok, mert ez az online óraszervezést, tanáraink munkáját is nagymértékben segítheti.

A tavaszi szünet április 6-án kezdődik a Zeneiskolában és a szünet utáni első tanítási nap április 15-e lesz.

A további feladatokról, egyéb tudnivalókról a szünet utáni időszakban adunk tájékoztatást honlapunkon, hírlevelekben és facebookon.

Addig is vigyázzanak, vigyázzatok magatokra, mert az egészségünk megóvása a legfontosabb feladat.

Ráduly Ildikó igazgató
2020.03.27.


Tisztelt Szülők! Kedves Növendékeink!
Hétfőn elkezdődött az online oktatás Intézményünkben is. Minden növendékünkkel felvette a tanára a kapcsolatot és tájékoztatta az oktatás menetéről. Akinek a mai napig nincs információja azoktól kérjük, hogy keressék a főtárgy tanárukat.

Megértésüket és együttműködésüket köszönjük.
Ráduly Ildikó
2020. 03. 18.


Tisztelt Szülők! Kedves Növendékeink!
A kormány veszélyhelyzetet rendelt el a mai napon. 100 fő feletti beltéri rendezvényeket nem lehet megtartani, így a következő hetek zeneiskolai nagy rendezvényei (I. Big Band találkozó, Tavaszköszöntő Est) 2020. március 11-e és április 4-e között elmaradnak.

Megértésüket és együttműködésüket köszönjük.
Ráduly Ildikó
2020. 03. 11.


Tisztelt Szülők!
A koronavírus és az influenza megjelenése és terjedése miatt szeretném együttműködésüket és segítségüket kérni az elkövetkező időszakban: A zeneiskolai épületben a zeneórák előtt és után, a kihelyezett kézfertőtlenítő gél használatát kérjék gyermeküktől, tanáraink is kérni fogják ezt a tanulóktól. A mosdókban szintén megtalálhatók a kézfertőtlenítő szappanok is. Náthásan, köhögősen ne küldjék gyermeküket zeneórára. Bővebben


A Régi növendékek koncertjéről készült beszámolót az alábbi linken tudják elolvasni.


Régi Növendékek Koncertje
Sok szeretettel várunk mindenkit e különleges alkalomra,
2020. február 27-én 17.00 órára az Evangélikus Templomba

Régi Növendékek Koncertje 2020.


A Csömöri Krammer Teréz Zeneiskola szeretettel meghívja Önt és kedves családját Molnár Tamás és Lipcsei János szerzői estjére
2020. február 11-én (kedd) 17:00 órai kezdettel a zeneiskola koncerttermébe

Szerzői est 2020.


Ízelítő a népzene tanszak legújabb műsorából


SZERETETTEL VÁRJUK ÖNT ÉS KEDVES CSALÁDJÁT A NYOLCADIK CSELLISTA TALÁLKOZÓ KONCERTJÉRE, MELY 2020. 01. 25-ÉN, 11-KOR LESZ KISTARCSÁN A „CSIGA-HÁZBAN”.

Csellista találkozó 2020.


Vonószenekarunk a Karácsonyi koncerten


Sok szeretettel meghívjuk Önt és kedves családját Karácsonyi hangversenyünkre
Időpont: 2019. december 16. 17:30
Helyszín: Csömöri Római Katolikus Templom

Karacsonyi hangverseny 2019.


ÉRKEZIK A ZENEISKOLA MIKULÁSA!
2019. december 2-án 17.00 órakor tartjuk Mikulás Koncertünket!

Mikulas koncert 2019.


Minősítő versenyen vettek részt a fuvolistáink

2019. november 22.-én rendezték meg az V. Gyöngyössy Zoltán Fuvolatalálkozót Komlón, az Erkel Ferenc Alapfokú Művészeti Iskolában. Az ország különböző pontjairól, 13 településről érkeztek a fuvolázni vágyók. A három korcsoportra osztott mezőnyben négy tanulónk indult.

A cikket az alábbi linkre kattintva tudja tovább olvasni.


Magánének tanszak adventi készülődése

Advent előtti hétvégén a magánének tanszak adventi koszorúkat készített. Mivel magánének tanár és kamaraművész végzettségem mellett az elmúlt években virágkötő-végzettséget is szereztem, ezért felmerült az ötlet, hogy idén közösen készíthetnénk el az adventi koszorúkat.

A cikket az alábbi linkre kattintva tudja tovább olvasni.


Idén is megrendezzük "Csibe koncertünket" 2019. november 20-án 17 órától

Csibe koncert 2019.


Adventi hangverseny a Cinkotai Kultúrházban
Időpont: 2019. november 29-én, pénteken 18 órakor
Helyszín: 1164 Budapest, Vidámvásár utca 72.

Adventi hangverseny a Cinkotai Kultúrházban 2019.


Dán Fúvószenekar Csömörön

Dán Fúvószenekar Csömörön 2019 október 14-én a dániai Hovedgaard Skoleorkester fúvószenekar a Művelődési Házban adott közös koncertet a Csömöri Ifjúsági Fúvószenekarral. Ez a kicsi, nagyjából 3000 fős település Dánia félszigeti részének középső részén helyezkedik el.

A cikket az alábbi linkre kattintva tudja tovább olvasni.


Tanévkezdő gondolatok

A Csömöri Önkormányzati Zeneiskola 1991 szeptemberében alakult az akkori Önkormányzat hathatós segítségével. Céljuk az volt, hogy biztosítsák a csömörieknek a zenetanulás lehetőségét. Ennek immár 28 éve. Azóta már elmondhatjuk, hogy egy generáció felnőtt településünkön, aki közelebb kerülhetett az aktív zenéléshez. Október első hetében a Zene Világnapja mellett ünnepeltük a zeneiskola névfelvételének 19. évfordulóját. Jövőre ismét jubileumi évet ünnepelhetünk és érdemesnek tartom átgondolni, hogy milyen változásokon ment át, és milyen szerepet tölt be ez az intézmény ma.

A cikket az alábbi linkre kattintva tudja tovább olvasni.


Szeretettel meghívjuk Önt és kedves családját ingyenes koncertünkre,
melyen a dániai Hovedgård Skoleorkester ifjúsági zenekar és a Csömöri Ifjúsági Fúvószenekar is fellép.
A koncert 17:30-kor kezdődik!

CSIF közös koncert a dánokkal 2019.


Szeretettel meghívjuk Önt és kedves családját a Krammer-napok ünnepi rendezvényeire!

Krammer-napok 2019.


Vonós hangszeres tájékoztató


Tisztelt Szülők!

Amint tudják, elmúlt tanévben, vonós tanszakunk mellett, népzene tanszak is elindult, többségében vonós növendékekkel. Örömünkre szolgál, hogy idén már többen kezdik meg népzene tanszakon a tanulmányaikat. Bővebben


Iskolakezdés margójára...

Ének-zene tanárként, zeneiskolai igazgatóként, szolfézstanárként, karnagyként elsődleges feladatomnak tekintettem és tekintem ma is, hogy a zene mindenki számára elérhető, tanulható és végső soron megszerettethető dolog legyen. Bővebben


A zeneiskolai "Hangoló" tábor

2019. augusztus 27-től 30-ig, 14 és 18 óra között tartjuk a Zeneiskolában.

Hangszeres csoportos foglakozásokra várjuk a tanulóinkat. A foglalkozások kezdő időpontjáról a tanáraink minden érdeklődő diákot értesítenek. 30-án tábori bemutató koncertet tartunk!

Minden érdeklődőt szeretettel várunk!


Csömöri Vonószenekari Találkozó

2019. június 7. péntek, 17 óra

Helyszín: Petőfi Sándor Művelődési Ház, Csömör

Csömöri Vonószenekari Találkozó 2019.


Filmzene koncert

2019. május 22. szerda, 17 óra

Helyszín: Petőfi Sándor Művelődési Ház, Csömör

Filmzene koncert 2019.


Házi zongoraverseny „RAJZOLD LE A ZENÉT” címmel

Iskolánk 2019. május 6-án házi zongoraversenyt rendezett „Rajzold le a zenét” címmel. Növendékeink az elmúlt időszakban olyan darabokat kaptak, melyek már a címük, vagy szövegük alapján is beindíthatják fantáziájukat, hogy fessenek vagy rajzoljanak valamit az adott zenére.
A cikket az alábbi linken keresztül tudja tovább olvasni.


Hírünk a világban

2019. május 9. csütörtök, 16:00

Helyszín: Krammer Teréz Zeneiskola, Csömör

Hírünk a világban 2019.


Helsinkiből érkezett Käpyläi Junior Virtuózok együttes koncertjére
szeretettel várjuk az érdeklődőket

2019. április 26. péntek, 17 óra

Helyszín: csömöri Római Katolikus templom

Finn vonós zenekar koncertje 2019.


Csömöri virtuózok hangversenye

2019. április 24. szerda, 17:30

Helyszín: Petőfi Sándor Művelődési Ház, Csömör

Csömöri virtuózok hangversenye 2019.


Krammer Big Band 2. lemezének bemutató koncertje

2019. április 5. péntek, 19 óra

Helyszín: Petőfi Sándor Művelődési Ház, Csömör

Big Band lemezbemutató 2019.


Csömöri Zongorista Találkozó

2019. április 10. szerda, 14:30

Helyszín: Petőfi Sándor Művelődési Ház, Csömör

Big Band lemezbemutató 2019.


Szeretettel meghívjuk Önt és kedves családját

2019. április 13-án, szombaton 16 órától megrendezésre kerülő

Tavaszköszöntő estünk programjára

Helyszín: Petőfi Sándor Művelődési Ház, Csömör

Tavaszköszöntő est 2019.


Fúvószenekari Találkozó

Csömöri Nemzetközi Fúvószenekari Találkozó 2018. június 3-án vasárnap 15 órától a Hősök terén

Részletek...

Filmzene koncert

A Csömöri Krammer Teréz Zenei Alapfokú Művészeti Iskola bemutatja Filmzene Koncertjét 2018. május 16-án, szerdán 17:00 órától a Művelődési Házban

Részletek...

Szolfézs nap

2018. május 17-én, csütörtökön 17:00 óráig ismét megrendezzük Szolfézs napi rendezvényünket a Zeneiskolában

Részletek...